Csinci naplót ír

Az utóbbi hetekben a lehető legalaposabban megismertem az összes megfizethető ruhabolt kínálatát, voltam az összes kirendeltségen az összes bevásárlóközpontban, már csak Budapest összes turkálója van hátra. Tegnap majdnem vettem hülyepicsa ruhát 1200 forintért - a próbafülkében kiderült, hogy felül tök hülye szabása van, emiatt végeredményben nem vettem meg, szóval tönkrement a boldogságom. Helyette viszont szereztem szoknyát és valami csipkeszerűt háromezerért bruttó. Ebből mindig csak azt tanulom meg, hogy kellene egy másodállás. Meg hogy a vásárlás megnyugtat.

Szép lenne újévi fogadalomként betartani, hogy mostantól nem alszom át az összes hétvégét. De ez egyszerűen lehetetlen, 2 méter x 2 méteres ágyam van, és a benne lakó démon akarja, hogy egész nap heverésszek.

Na jó, most van nagyon elegem.

Az egy dolog, hogy divat szidni/kritizálni az éppen aktuális kormányt meg a politikusokat, főleg a kormányfőt, de rohadtul elég volt most már.

Nyilván az egész világnak megvan a véleménye arról, hogy mi folyik Magyarországon, de ezt csak mi tudjuk igazán, mi, magyarok, akik itt élünk. A többi ország mindig kívülállóként fog nyilatkozni, lehet minket leminősíteni, sárral dobálni, elvinni innen a tőkét, úgyis mindig ez volt a tendencia. Igen, ez nem újkeletű dolog.

Viszont egyszerűen ti vagytok azok, az örök elégedetlenkedők, a facebookon is csámcsogók, akik miatt már egyáltalán nem szeretek ebben az országban élni. Ki akar a _facebookon_ politikáról olvasni, de őszintén? Mert engem a hideg ráz tőle, minden újabb elemezgetéstől, belinkelt szájtépéstől hányingert kapok már.

Nem lehetne egyszerűen csak békében élni? Hagyni a faszba a nagy okosságokat, mert azon túl, hogy szavazol vagy nem szavazol, úgysem tehetsz semmit? Viszont mondjuk örülsz az egyébként nagyon is régen várt intézkedéseknek, amik megvalósultak?

Értem, hogy van sok rossz dolog, én is nap mint nap aggódom azon, hogy mit hoz a jövő. De eszemben sincs pocskondiázni a kormányt, ahogy nem tettem az MSZP idején sem. Párttól függetlenül egyszerűen képtelenek vagyunk európai módon viselkedni, felfogni, hogy porszemek vagyunk a gépezetben, és hogy a sok lúd disznót győz a politikában nem állja meg a helyét.

Igen, van szabad véleménynyilvánítási jog, sokszor azt kívánom, bár ne lenne. Mert minek? Az egyedüli, amit elértek vele, hogy egyre inkább kívánkozom el, olyan helyre, és szinte mindegy, hogy miből fogok megélni, ahol az emberek nem kenegetik egymás önérzetét újabb és újabb hájas fricskákkal, ahol nem kell éreznem a magyar öntudatot, mert ha ez ilyen, akkor köszönöm, rég jóllaktam vele.

Utoljára akkor volt jó érzés magyarnak lenni, amikor óvodás meg iskolás voltam. És persze gyerekes vagyok és valamiféle álomvilágban élek, de csodák csodája, lehet így is élni, hogy nem ölök felesleges energiákat olyan dolgokba, amiken nem tudok változtatni. Na és főleg ismeretlenül is hiszek emberekben, akikről érzem, hogy jó emberek, mindegy, hogy esetleg később csalódok bennük. És jó így élni, és másoktól egyértelműen nem várhatom el ezt a viselkedést.

Tehát marad a kívülállóság: rohadtul egyedül érzem magam a magyar semmi közepén. És mivel ennek az országnak a lakói a saját farkukba szeretnek harapni ahelyett, hogy egyszerűen csak élnék a saját életüket, nem másik x millió magyar életét, inkább elfeledkezem az egészről és ignorálok minden politikai megnyilvánulást, amíg kénytelen vagyok itt lenni. És ez fáj, mert régen szerettem Budapestet és szerettem a benne élő embereket is, de időközben az emberek valahogy lemondtak a szeretetről, és másfajta igazságra vágynak, mint én.

Ezt el is felejtettem leírni a nagy karácsonyi hajtásban. Épp csillogó, libafos színű (zöld) csomagolópapírt* brózoltam a Kökiben, mikor egy láthatóan felvágós, de azért betojtnak tűnő csávó elviharzott a csomagolóspult mellől, hogy ő akkor most lekési a vonatát, de előbb azért meglebegtette az egyik eladó csajnak, hogy mit _kellett volna_ beburkolni, amit aztán nem tudott megvárni. Mire a csaj arca ketté torzult, hogy ő azt míg él, be nem csomagolta volna. Mondom, miazÚRISTEN lehetett abban a dobozban, levágott fej, rohasztott hal, idomított bolhák?! Hát nem, bazd meg, egy mezei vibrátortól sápadt le a hajtogatós csapat, mint azt kedélyesen elpicsogták egymás között.

Csak azért nem mosolyogtam idétlenül, mert még ki kellett fizetnem a foszöld papírt*. Szerintem senki életükben nem lepte meg őket olyan hasznos ajándékkal soha.

*amitől minden családtag furcsa módon el volt ájulva, pedig csak azért vettem meg, mert nem volt más, és az nézett ki a legkevésbé szarul.

When the cold of winter comes
Starless night will cover day
In the veiling of the sun
We will walk in bitter rain

But in dreams
I can hear your name
And in dreams
We will meet again

When the seas and mountains fall
And we come to end of days
In the dark I hear a call
Calling me there
I will go there
And back again

Sunday, bloody sunday.

Szóval arról akartam írni - mert így pénteken van időm rinyálni -, hogy már szinte felháborító a beszűkült (előítéletes?) világlátás, amivel every day találkozom. Pl. miből gondolja a kitartott húszéves srác, hogy én hűségnyilatkozattal, olcsón vettem a telómat? Minden második baszki megjegyzi az aktuális közlekedési eszközön, félhangosan, hogy jé, nekem milyen telefonom van és mennyibe kerül ilyen meg olyan szolgáltatónál (the fuck cares?). Miből gondolja, hogy nem telik kártyafüggetlenre? Talán mert nem tudja elképzelni, hogy máshogy is hozzá lehet jutni. De az, hogy nem érem fel ésszel a dolgokat, az nem jelenti azt, hogy nem léteznek, nem igaz? Óriási a szakadék közöttünk, már abban, hogy mit tartunk fontosnak és mit nem, pedig hivatalosan nem is vagyunk külön generáció.

Na meg itt van a felsőoktatás újabb problémája, adjunk-e diplomát nyelvvizsga nélkül. Kíváncsi vagyok a véleményetekre egyébként.

Amúgy semmi különös, elképzelhető, hogy Viktor és György végre valami hasznosat tettek a devizásokkal, tegnap pl. már nyugodtan tudtam aludni.

Felpróbáltam ma a Zarában egy nagyon elegáns szürke szövetkabátot, olyan volt benne a formám, mint Kim Kardashiané. Inkább nem vettem meg, elkerülve, hogy az első sarkon megerőszakoljanak.

Ne higgyétek el, amikor azt mondják, a pózolás jól áll. Nem áll jól. Ha legalább hiteles lenne. Ha női szemmel is jó lenne ránézni. De nem. Ismerőseim között mindössze néhány olyan lányt ismerek, aki a valóságban is olyan (vagány, melankolikus, szerethető), így ők bármit is kezdenek a nőiességükkel, jól áll nekik. Ettől nem lesztek jobb vagy vonzóbb emberek (feltéve, hogy érdekel benneteket másmilyen vélemény is). Senki nem kíváncsi arra igazán, milyen jó nők vagytok egy kis sminkben meg összeollózott cuccokban; udvariasságból, szeretetből, divatból minden csaj lájkol, a pasik meg azért... nos, tudjuk, miért.

Hogy miért írom ezt le? Mert őszintén szólva a tököm tele van azzal, hogy az a mérce, hogy legyen minden csajról tematikus fotósorozat minden évszakban, máskülönben ő nem is ember. Rólam nincs, tehát biztos nem vagyok szexi és létező. Van mindenkiben természetesen némi exhibicionizmus, de abszolút túlzásnak érzem ezt az önimádat/szeretethiány-hullámot az interneten. Önbizalom-növelés céljából menjetek sportolni inkább.

Lehet rám mondani, hogy erős vagyok, de igazságtalan és főleg féltékeny semmiképp

Úgy látszik, idén távozik az összes nagyszülő. Nekem még van egy szem nagymamám, most mondjam, hogy aggódok?

eseménytelenség, búbánat, vissza is fekszem aludni. nem vagyok az a beletörődős típus, inkább vagyok értetlenkedő. nyem baj, jövőre úgyis end of world, mit számít minden akkor már. ha esetleg érdeklődés hiányában elmarad az apokalipszis, 2013-at már az USÁ-ban kezdem.

Ez a hét valahogy a halálról szól. Először azt gondoltam, hogy az öngyilkosság kibaszott gyávaság egy fizikailag egészséges embertől, aztán meg azt, hogy kösse fel magát mindenki, aki úgy érzi, terhére van a családjának, valószínűleg igaza is lesz. Aztán tegnap a villamoson egy bácsika üvöltve káromkodott, főleg akkor, amikor leszállt volna, és odacsukta a villamos. Mivel nem volt vele senki, éktelen hangon kiabált, hogy 'segíccsenek máááár', ezzel halálra ijesztve az utasokat. Szerintem nem maradt sok neki hátra.

Tanulság? Nincs. - Nem szabad félni.

Pulykafasírt 2 személyre

-30 dkg darált pulykahús

-1 szelet puha kenyér vagy két db toast kenyér

-1 dl tej

-fél fej hagyma

-1 nagyobb gerezd fokhagyma

-1 evőkanál vaj

-1 tojás

-1 kávéskanál pirospaprika

-1 kávéskanál petrezselyem

-1 kávéskanál bazsalikom

-1 csipet szerecsendió

-1 kk. ketchup

-1 kk. mustár

-só, bors

-zsemlemorzsa

Először a tejet ráöntöm a kenyérre, majd az aprított hagymát és a fokhagymát megsütöm a vajon. Addig a kenyér kellemesen tócsás lesz. A darált húst összegyúrom a cafatokra tépett kenyérrel:), a tojással, a hagymával, a fűszerekkel és a szószokkal. Nedves kézzel kis gombócokká formázom, és zsemlemorzsában megforgatom. Olívaolajban forgatva pirosra sütöm. Kész!

Miért jó: mert a hagyományos fasírthoz képest 0 módon terheli az emésztőrendszert. Az íze pedig friss.

Ja és ma volt a 11-es nap, amikor szőr óra bőr perckor minden időmértékegység pontosan 11-be hajlott.

Lifetime experience i couldn't do without.

Nya, visszaállítottam a fríblog által eltüntetett bejegyzéseket, kommentek nincsenek meg - nem sírtam, továbbléptem.

Egyébként azt akartam írni, hogy éhes emberrel nem viccelünk, ezt tegnap szuperül prezentálták a VV5 lakói, bár ők inkább azt tanulták meg, hogy X csávó egy tapintatlan köcsög, és nincs humorérzeke. Hát nekem sincs ilyenkor nada, amikor a kopog a szemem - ott az ősi ösztön munkál, és azonnal táplálkoznom KELL, és kiskanállal verném szét a fejét annak, aki ezt megakadályozza.

Örülhetnek szerintem a villalakók, hogy még élnek.

Mióta a páromnak vettünk Galaxy SII-t - szóval ma délután óta le vagyok szarva. De lesz nekem is új telefonom hamarosan, úgyhogy én is feljogosítva érzem majd magam az elmélyült, minden környezeti zajt kizáró nyomkodásra.

Ha akarjátok látni a világ legborzalmasabb koreográfiáját egy popslágerben, akkor Shakira Give it up to me c. számát kell megnézni. Akárhányszor odatévedek a youtube-on (mert amúgy a dal jó, szeretem), mindannyiszor rájövök, hogy kár volt. Egyetlen cuki póz van benne, az indiai szabadságszobor, a többi rémálom az Elm utcában.

ez a baj veletek, mácsó férfiakkal, az első igazi konfliktusnál azonnal meghátráltok, és rázzátok is le a láncokat. amik csokiból meg gumicukorból vannak. érthetetlen. nem fair bedobni a törölközőt úgy, hogy még szeretjük a másikat. na :(

A fene se érti a hülye fehéreket

Több toleranciát kéne gyakorolnom azokkal szemben, akik huszonéves koruk ellenére még gyerekek, de egyszerűen nem megy. Ha azt mondom, nem szpemmelem szanaszét az ismerőseimet a kedvéért, szemét vagyok, ha erélyesen kell fellépni, mert másként nem megy, és merek talán szólni, hogy pörögjünk, agresszív vagyok. Pedig a langyos víznél egyszerűen nincs rosszabb. Grow up, get a job, you'll learn.

Az esti pirítós, a megnyugtató ölelések azok, amelyekért érdemes jóban-rosszban együtt lenni. És nem csak jót hoz az élet, többnyire inkább szörnyű egy kis jóval fűszerezve, de megéri kitartani és küzdeni. Ha másért nem, akkor egymásért.

MTT Kreatív Őszi Művészeti Találkozó 2011

Pontosan ezt a rendezvényt vártam. Zseniális volt. Már akkor tudtam, hogy jó lesz, amikor összepakoltam rá :)

Amire mindig emlékezni fogok:

-ahogy vonszolom magam a kocsihoz, és hogy Pók rossz GPS

-ahogy első napi kalandjátékon felmegyünk a hegyre (dombra?), majd különböző ökörségeket oldunk meg, fából csinálunk Faanort, horgászunk meg emberszobrot alkotunk Pók kárára (ööö). majd nem megyünk a fabábu égetésre, inkább betolunk egy hambit, és Petr-t küldjük magunk helyett, like a boss

-első esti partin 90-es évek hard slágerei, lelkesen ugrálok, amíg be nem zsibbadok a fáradtságtól

-második nap délelőtt a level 4-es íjászat, természetesen takargatjuk, hogy zsírul lövünk. készítek egy mini íjat fából meg szalmaszálból, ami megihleti Márkot, megszületik az 50 fontos csigás íj, aminek 1.0-s verziójával többen is lőnek, közben pusztulunk a röhögéstől

-isteni grillezett csirke a hambisnál, és rétes

-második nap délutánra már megvan a musical rend száma, már csak a dalszöveget kéne kitalálni hozzá, amit magamra vállalok, mivel az ötletelés épp a lényegről tereli a figyelmet. úgyhogy a délután zenehallgatással és firkálással telik

-második nap este az aktuális közösségi esemény után azonnal kezdődik a karaoke parti, amin végig kurva jól érzem magam, rengetegen énekelnek és sokan maradnak ott végig, Texast, Four non blondes-t és Blink 182-t énekelek, meg az Aladdint, amit már ötezer éve nem. Cucc és Vera cuki, én meg pezsgek és sörözök

-harmadik nap délelőtt prezentálom a dalunkat, aminek szövegéből aztán az esti előadáson nem ért senki semmit a tornaterem borzasztó hangi adottságai miatt:D a többiek kitalálják, hogy legyek Ariel, ezért egy zöld törölközővel oldom meg a farkamat. a koreográfia különben szuper, a csapat jó, csak a performansz gyér az egynapos határidő miatt

-este lakoma van, a töklevest meg sem kóstolom, a tésztasaláta ehetetlen, a rántott husi és a csirkés-szőlős krumplisaláta viszont finom. utána Verust beöltöztetik marionettbabának <3, és parti nagyrészt Keshára meg Gagára, mindenki bulizik, hát ilyet se láttam még. messze van a farsang, úgy látszik.

meg még sok apróság, ami nem jut eszembe. végig borzasztóan hideg volt, szerencsére vittem matracot, meg vastag hálózsákot. persze mindig kell valakinek filmszakadásig innia magát, aki természetesnek veszi, hogy mások ellátják :D egy vicc

mindemellett most éreztem a legjobban magam a közösségben. abszolút az én szájízem szerint való buli volt. köszönöm. és kifejezetten ügyesen lavírozok, bár az arcom lehet, hogy nem annyira pokerface. vagy ahogy Morgana fogalmazott, aki nem ismer, lehet, hogy nem veszi észre a rezdüléseket :)

ta do list: (hogy ne felejtsem el)

-feltölteni és elpakolni a fényképezőgépet

-megtisztítani a tornacipőt, játszós gatyát elrakni

-törcsit és teát elrakni

-ööö... passz :D

Van most az Új Színháznak ez a parája, hogy Dörner György, a magyar Mel Gibson átvette az irányítást, ördög és pakol.

Értem, hogy mi bajuk van a színészeknek, nem járok színházba, tehát nincs fogalmam a felhozatalról, ugyanakkor elképzelhetetlennek tartom, hogy a léhának beállított darabok nem közvetítenek semmilyen értéket. Kicsit olyan az elképzelés, mint hogy csináljunk nagy magyar nemzeti mozit, ahol csak a magyarságra ébresztő filmeket vetítenek.

Értem a Dörner elgondolását is, hogy minden szart azért ne nyelessünk le a magyar közönséggel. Nem mondanám szélsőségesnek a pályázatot, inkább hullára naiv. És láttam azt is, ahogy a Márta István süketel, meg a vezető színészek is süketelnek, akik egy rakás szar magyar filmben játszottak (mert azok értékéről ugye tudok véleményt alkotni).

Nem értem ugyanakkor a levelezgetést, a tüntetést, a politika mindig is beleszólt a művészetbe, ha akart.

A sokadik interjú, ami kicsit kerekíti a sarkos nézőpontokat.

Imádom, ahogy az emberek a felnőttkori szeparációs szorongásaikat magyarázzák. A valódi okkal (szülő, társ, háziállat, gyerek, alkohol stb.) szemben az indoklás rendszerint sántít.

Miután egy éve ismét sikeresen leszoktam a dohányzásról, éppen KÖMT után, idén egy újabb jön, és marhára remélem, hogy egy esetleges érzelmi csúcsponton nem fogok rágyújtani. Egy rohadt visszaeső vagyok, szóval ne csábítsatok el, légyszi.

Nem hiszem el, hogy sok, naaagyon sok évvel a tehetségkutató műsorok elrajtolása után még mindig nem képesek a fellépők angolul énekelni. Azaz képesek, csak valami olyan bicskanyitogató akcentussal, hogy az első szónál kiborulok. Nyelvtanár esetleg backstage? A kiejtés legalább olyan fontos, mint a dal? Igen.

Na és az milyen, hogy ez a Varga Feri otthagyta a feleségét meg a két gyerekét a Balássy Betty-ért, hogy ők legyenek az új Korda György & Balázs Klári. Ördögi kör.

Michael Fassbender cigivel és bloody mary-vel :D Imádom!

mindenki derül

minden kiderül

Mindenki helikopter, csak én vagyok csinci

Mindig, amikor eltervezem, hogy leülök, és egy kicsit írok ide magamról, magamnak, győz inkább a nihil. Most avatar színű körmeim vannak.

Nemaszondom, hogy totál peches vagyok, de úgy ezt a nyarat-őszt kihagytam volna, ha előre tudom. Nem annyira jó az év vége (sem). Ráadásul újra elkezdtem sportolni, ami most egy végleges elhatározás, csak előbb fell kellene épülnöm a terjedelmesedő megfázásból. A mozgás eredménye egy - mint utóbb kiderült - csúnyán meghúzódott boka, ami majd két hét elteltével is fáj, úgyhogy be lesz fáslizva mostantól.

Na meg, megvan mindenem, amit szerettem volna, mióta van új TV meg házimozi, minden este filmnézés <3 és konstans főzés, hogy spóroljak valamit a hitelem javára, ezzel nagyjából az összes időm el is megy. Meg a barátaim szeretgetésével, amire tul.képpen tök kevés jut. Újra meg kell néznem a Children of Ment. A lakás egyébként 95 százalékos, most kellene elkezdeni pörgetni a kreatív ötleteket, hogy mivel dobjam fel. Régen ez csípőből ment, el nem tudtam képzelni, hogy ne valami állatságon törjem a fejem, de hát ez a mindennapi robot betöri az agyat a praktikus kerékbe, mire is gondolhatnék, ha takarítani, mosni, főzni, dolgozni, enni, aludni kell. Pedig könyörögtem a páromnak, hogy vegyünk fel bejárónőt :p

A fentiekkel összefüggésben azt mondom, borzasztóan könnyű az élet, és nagyon könnyű kreatívnak lenni, ha mindent megcsinálnak helyetted, főznek rád, fizetik a rezsit, leviszik a szemetet vagy felporszívóznak, miközben neked dolgoznod sem kell, mivel éppen a hentelés/táncikálás/egyetem/szerelem körül forog mindened - vagy csak történetesen mindezt leszarod. És most értékelem és becsülöm azokat az embereket igazán, akiknek az önálló élet mellett is van kedve és türelme alkotni. Nekem nincs, tehát mindenképpen ők a jobbak. Lehetnék én is az, ha megerőltetném magam :)

Nyithatnék amúgy egy fakin éttermet by now. Húst sütni viszont még mindig nem tudok. Attól, hogy well done szeretem a sztéket, még szeretném nem taplóra csinálni. Az internetes receptek totál megbízhatatlanok (including az enyémek :). Amúgy -khm- minden kajás ajándéknak hihetetlenül örülök karácsonyra ld. sóvirág, nagy üveg halapennyó, rák/hal satöbbi.

Hallgatni pedig továbbra is arany:D

Kiestem az olvasott blogok köréből - és ez jó! :)

Ha definiálnom kellene az életem fő problémáját, akkor az az alábbi kérdés köré épülne:

Legyek spontán, és hagyjam a fenébe, leszamilesz, vagy teljes mértékben avatkozzam a sorsba?

Az elmúlt évig az előbbit tettem és utóbbira tett kísérleteim nevetségesnek hatnak. Talán jobb nem kapálózni és kivárni a sült galambot, ami végül mindannyiunknak jó lesz.

Mégis meddig tart egy villámcsapás?

Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.

Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.

Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.

Elfognak és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörűszép szívemen.

Muffin, mert a kommerszen is túl kell esni

Utálok sütit sütni:

1. mert rengeteg kalória.

2. rengeteg energia, a franc se fogja keleszteni, gyúrni, keverni stb.

3. nagyon nem vagyok az a nassolós édességes. nálam kimerül a gumicukornál vagy néha megkívánok egy szelet sütit.

Viszont reggelire nem vagyok hajlandó sósat enni (kivéve kaviár :D), és mindig kiadósan reggelizem (péksüti+koffeinmentes tejeskávé vagy kakaó :), Mivel ezúttal nem volt semmi ehető itthon - lekváros kenyeret végső elkeseredésemben kenek -, ezért hozzányúltam a neten keringő muffinalaphoz:

- 15 dkg liszt

- 15 dkg vaj

- 15 dkg cukor

- fél csomag sütőpor

- 2 tojás

Először

1. az olvasztott vajat, a tojást és a cukrot kell simára keverni,

2. utána keverhető hozzá a sütőpor-liszt duó.

Nekem most csokis süti kellett, úgyhogy 5 dkg 70%-os Tibor étcsokit (érzed) olvasztottam a vajjal együtt (vízfürdő!), a sütőporos lisztbe pedig 5 dkg holland kakaót tettem. A folyékony komponenshez egy púpos evőkanál sűrű meggylekvárt is adtam, meg a szilárdhoz két nagy csipet fahéjat. A masszív, ragacsos tészta ezután ment muffinpapírba, és 180 fokra előmelegített sütőbe 20 percre.

Ez bizony nem egy habkönnyű szuflé, és nem a világ legfinomabb édessége, viszont meg lehet tőle fulladni. Úgyhogy minimum tejjel ajánlott, egy reggelinek jó lesz kategória.

(Jelzem, Puffancs, hogy most egy darabig nem sütök újabb muffint, úgyhogy élvezd ki, amíg lehet.)

A virágról virágra szállást, az elkezdett és be nem fejezett dolgokat azért érezni üresnek, mert nincs bennük perspektíva. Ezt a viselkedést lecsapja az élet, mint egy pingponglabdát, rosszabb esetben kitoloncol az összes virágról.

Recept Rabynnak

Minestrone

- 4 szál szárzeller

- 3 közepes méretű sárgarépa

- 2 közepes méretű fehérrépa

- 2 gerezd fokhagyma

- 1 szál póréhagyma

- 1 közepes méretű cukkini

- 1 bögre aprított koktélparadicsom (maggal együtt)

- 1 evőkanál Vegeta naturella ételízesítő (természetes összetevőkből, én előszeretettel használom leveskocka helyett)

- 1 evőkanál bazsalikom

- 1 teáskanál oregánó

- 1 teáskanál rozmaring

- 1 csokor petrezselyem

- só, bors

- olívaolaj

A kanál, az többnyire csapott. A szárzeller végeit levágtam, csak a zöld részét használtam. A póréhagymánál szintén alul-felül nyírás, ott érdemes kitapogatni, hogy honnantól szivacsos, és attól a részétől megszabadítani. A sárga- és fehérrépát, a fokhagymát apróra, a szárzellert és a póréhagymát vékonyra vágtam. Ezek a zöldségek mentek előzetesen serpenyőbe, hevített olívaolajra. Csak addig pároltam, amíg a fokhagyma illata megjelent, ez 1-2 perc. Utána belekevertem a paradicsomot és a vékonyra karikázott cukkinit. Felöntöttem kb. 1,5 liter vízzel, beleszórtam a fűszereket és lefedve, közepes lángon fél óráig főztem. Így a zöldségek épphogy ressek maradtak, aki olvadósan szereti, főzze tovább. A kicsit összevágott petrezselymet a legvégén adtam hozzá. Borsóval és babbal, mint a fő gáztermelőkkel kár elrontani :-)

Session B

Nem mondhatnám, hogy tonnaszám falom a b filmeket, de azért kell néha az intravénás amatőrség. Lássuk, mihez lehet hozzájutni mostanában.

And soon the darkness - És hamarosan a sötétség

A leírásokkal ellentétben semmi köze a horror műfajához, egyszerű lányrablós thriller, autentikus dél-amerikai, és persze unalmas. Amber Heard legalább feldobja a filmet, Karl Urbanről ugyanez nem mondható el, lapos és motiválatlan a karaktere, akármennyire is igyekszik bizonyítani a forgatókönyv az ellenkezőjét. Hiába, a hírnév nem minden. A tulajdonképpeni dráma meg teljesen elmarad (a barna hajú csajt annyira nem tudom sajnálni), a főhős megmenekül, és ennyi. Szeretném megérni azt, komolyan, hogy egy alacsony költségvetésű, horrornak álcázott film nemcsak magával az eseménysorozattal foglalkozik, hanem egy kicsit betekintést is enged a szereplők magán- és lelki életébe. Hogy egyáltalán megszerethessük/megutálhassuk a karaktereket. Hogy aztán szétrombolhassa minden illúziónkat a rendező. Ja, az már A kategória lenne, bocs.

Sanctum

Néha teljesen elszáll a B mezőnyben a címválasztás, itt az ékes példa. Úgy tűnik, a felelős személy egyszerűen képtelen megérteni, hogy a kontextus fontos. Ennyire nagy kérés, hogy a történetnek közvetlen köze legyen a címhez? Olyan ez az egész, mint egy óriási fekete lyuk a filmgyártásban, amiről nem beszélünk.

Szerencséje van Cameronnak, hogy ott van a stáblistán, különben sosem találkozunk, a film és én. A megtörtént események feldolgozása kemény feladat, és kicsit talán el is szaladt a ló, akarom mondani, a fantázia az egyes halálnemeket illetően. A Sanctum időzítése miatt egyértelműen a nosztalgiahullámhoz tartozik (vö. A mélység titka). Tulajdonképpen a 90-es évek óta nem nagyon van csapatban-küzdünk-és-túléljük dráma, azok az idők lejártak. Nekem viszont hiányoznak, úgyhogy végre éreztem ismerős izgalmakat és megkönnyebbülést. Mindezt pedig egy mellékvonalas mozitól, úgyhogy egészen le voltam nyűgözve.

a rengeteg sok hülye horoszkóp között egyszer olvastam valami nagyon okosat a Cosmóban, azt írták, ha magadra akarod haragítani az Oroszlánt, akkor feledkezz meg a születésnapjáról = ne vedd figyelembe azt. telitalálat.

lényegében miért ne írhatnék közhelyeket? száz szónak is egy a vége:

amit szabad Jupiternek, nem szabad a hatökörnek.

nincsen rózsa tövis nélkül.

rend a lelke mindennek.

az vagy, aminek látszol.

hasonló a hasonlónak örül.

senki sem próféta a saját hazájában.

a vér nem válik vízzé.

a falnak is füle van.

a szerelem vak, süket és néma.

A rossz helyre születtem érzést nem próbálom soha többé elnyomni.

Gyerek, esküvő - passz

Az elmúlt hónapban teljes mértékben átbeszéltük a gyerekkérdést, és könnyen elképzelhető, hogy nálunk nem lesz gólya soha. Aminek nyilvánvalóan nem örülünk, hiszen mit mondjak a családnak, túl önzők vagyunk hozzá? Ez van, épp elég nekem a páromért aggódni bármilyen körülményben, azt hiszem, az idegeim már ezt sem viselik jól. Nem tehetek róla, újabban nem vagyok kötélből.

Plássz még nem voltam Amerikában. Ami a hosszútávú tervek között az első. A letelepedés a végső. Nem nagyon tudom ezt elképzelni gyerek mellett. Nem vagyok anyatípus szerintem. Ahogy nem vagyok gazdi típus sem (ezért a se állat, se gyerek életem). Túl filozofikus meg egészségcentrikus vagyok hozzá, lehet röhögni. Nem megy a gügyögés, a szeretgetés, csak értelme teljes tudatában lévő emberrel. Már megbékéltem ezzel. Azt gondoltam eleinte, csak egy ilyen traumát kell lenyelniük a szüleimnek, hogy esetleg nem lesz diplomám, aztán mégis lett, csak nem reál tudományból. A gyerek téma viszont kb. ejtve van, úgyhogy ezt is fel kell majd dolgozniuk.

Nem kell mindenkinek gyereket nevelni és férjhez menni, bármennyire is ez a divat meg a szokás, hogy állandóan be kell népesíteni az amúgy is elég népes Földet. Erre persze senki nem gondol, hogy mindenkinek szaporodni hosszútávon felelőtlenség. Szóval ezen oldalról (a fenntarthatóságra célzok természetesen) a gyerekvállalás is minősíthető önzőségnek. Az emberek nem vallják be, vagy nem tudják, hogy a családgyártás elsődleges mozgató célja, hogy biztosan ne kelljen egyedül megöregedned, és minimum évtizedekre körül legyél bástyázva (feltéve, hogy a leendő gyerekeddel jó kapcsolatod lesz, mert ezt sem lehet előre tudni ugye, hogy a jövőben számíthatsz-e rá). Egyébként vannak nyilván kivételek, akik anyukáknak és apukáknak születtek, akiknek konkrétan az életcéljuk a gyereknevelés.

Le kell végleg számolnunk azzal, hogy mások mit várnak tőlünk, és ideje a saját elképzeléseinkkel foglalkozni. Jobb döntés ez, mint ha újabb megkeseredett, unatkozó szülő lennék.

amúgy van két nagyon jó barátnőm, és az uraikat is szeretem nagyon, úgyhogy szmájl :)

... soha nem vágytam még olyan ember közelségére, akivel kb. semmi közös nincs bennünk. na ezt hogy fogom megoldani, de really?

Open season

Nem tudom, hogyan érezzek az elmúlt időszak után, a szuperül induló 2011 most ismét leszálló ágban van, nincs ihletem semmihez.

Szerveztem egy tavaszi találkozót is a KÖMT mellé, hát... tanulságos volt minden szempontból. Megerősítette, hogy kivel tudok együttműködni és kivel nem.

Néha az emberek szemetek, és átbasznak/leszarnak másokat, melynek következtében a lelkes kempingezni vágyó kerül kellemetlen helyzetbe. Minden magyarázkodás nélkül íme a szitu: megállapodunk egy jó fejnek tűnő tulajdonossal, aki mindenre azt mondja, "megoldjuk", eleve jóval olcsóbban kapjuk a szállást, van folyamatos melegvíz, kapunk sportcuccokat, első este pedig miénk a dj pult és a local, mindezt persze e-mail váltások nyugtázzák. A valós körülmények: rendkívül alacsony részvételi díj, első este viszont évadnyitó buli van, természetesen nem a miénk, és erről elfelejtettek szólni. Viszont ingyen beférünk és kedvezményesen kapjuk a piát. Elfelejtette a fasz szerintem azt is, hogy megyünk, mert a sporteszközök nincsenek felfújva, és hozzájuk való pumpát sem tudnak keríteni (LOL). A bojler természetesen nem működik, azonnal szólunk, mire kisebb válságstáb megy szerelni. Meleg víz mindkét este van (tényleg), reggelre eltűnik. Az összes kellemetlenség miatt csúcsszuper pajtabulit csinálnak nekünk szombat estére, amit beharangozunk, de valamiért baszottul senkit nem érdekel a résztvevők közül (tisztelet a kivételnek). A szervezők nyomják a zenét, buliznak, kieresztik a fáradt gőzt, Cucc elhozza a haverjait, akik teljesen jó fejek, együtt lazulunk. Mindebből ami igazi negatívumként éri a kempingezőt, az a melegvíz-szükséglet. Aki kitartó, mint én, naponta ötször csekk, hogy mikor lehet fürdeni, az megússza hideg víz nélkül.

És ami nem várt tény, hogy jó időre (vagy talán örökre) befejeztem a szervezést (mintha bárkit érdekelne), köszönhetően egy közvetve beesett véleménynek, ugyanis a savazásból, kockásításból, okosításból 9 év kötetlen társaságba járás, számtalan nagy munka és szívből jövő odaadás után nem kérek. Ha bárki meg szeretné mondani nekem, hogy mi az erkölcsös vagy a helyes gondolat, és hogyan kell kompenzálni, ne pazarolja rám az idejét. Minden döntést a szervezők hoznak meg, ők azokat nyilván vállalják, és okkal teszik. Kár, hogy én sem felejtek, mint az elefánt. Bár van olyan, akinek meg tudtam bocsátani.

Persze váratlan érzések is vannak, mármint jók, újnak azért nem mondanám őket, inkább a felismerés öröme, hogy bejönnek a megérzéseim. Még nem tudom, mi lesz ebből, csak azt tudom, hogy kell, és szükségem van rá. Carpe diem addig, amíg ez a nyitott időszak van.

vannak vidékek ahol a szerelem
akár a harmat az árnyékos helyen
tavasztól őszig őrizgeti magát
szerény hasonlat de illik rám s terád
félszeg is mint az iménti asszonánc
de időt-jelző mint arcunkon a ránc

vannak vidékek ahová nehezen
vagy el sem ér a környezetvédelem
kimossák sóid kasza is fenyeget
csupán a harmat táplálja gyökered
tisztások széle északos vízmosás
ha annak vennéd hát legyen vallomás

vannak vidékek ahol csak úgy lehet
megmaradnunk ha kezemben a kezed
és a viseltes szónak is hamva van
ha félárnyékban s ha nem is boldogan
száríthat szél és süthet hevet a nap
míg a harmatból egy csöppnyi megmarad

Nem akarok csalódni továbbra sem. Tudom, hogy csak ki kéne nyújtani a kezem, de ahhoz tökéletes bizalom kell. A bizalomhoz pedig idő.

Silent Hill - A halott város

10 év masszív moziba járás után az ember már tudja, hogy mi a zsánerfilmje, vagyis hogy milyen témák iránt elfogult. Nekem az egyik ilyen az amerikai vidéki élethez kapcsolódik, főleg, ha valakit meg is ölnek benne, vagy misztikus dolgok történnek a helyiekkel. Rajongásomat szerintem Anne Rice: The Witching Hour-ciklusának köszönhetem, amit soha nem fogok kinőni, ellentétben az 'újvilágos' fantasy vonallal, ami bevallom, rohadtul nem tud lekötni. A másik szenvedély a gyerekek elleni erőszakkal kapcsolatos filmek, hát most fintorogsz, fogadjunk, pedig ezek azok, amelyek igazán szívenütnek és megjegyezhetők.

A Silent Hill inkább a második kategória, fura pedig, hogy egy horrorfilm központi témája lényegében marhára drámai (ld. Árvaház). A játékkal nem játszottam, mondják sokan, hogy ez a legjobb adaptáció eddig, nem lenne releváns egyetértenem, de a filmet zabálom.

Mondhatni, hogy Sleepy Hollow-szerű, de közben nagyon steampunk meg posztmodern, igazi creepy jelenetekkel, és a legszebb az egészben, hogy a végén koppansz egy nagyot, mert rá kell jönnöd, hogy a történet közben elvesztetted a fonalat, és lemaradtál a sorsfordító eseményről.

Christophe Gans francia rendező abszolút EU-kompatibilis, nagyjából ötéves ciklusonként forgat. Talán éppen a nevezett kedélyesség révén sikerült a Silent Hillt látvány és történetvezetés szempontjából bravúrosan összerakni. Nagy kár, hogy a projekt veszteséges volt - ennek ellenpontjaként jön majd a következő rész 3D-ben, ami vagy tönkreteszi a mítoszt, vagy feljavítja, amit őszintén remélek.

"Van, amikor egy emberi kapcsolat ideje lejárt. Barátok ezt értik, és csalódás nélkül tudják tudomásul venni, hogy ezentúl csak ritkán vagy sohasem látják egymást. Ez a szabadság nagy-nagy ajándéka, hogy még csak rossz érzésünk sem marad a válás után - hálásan gondolunk vissza egymásra."

Müller Péter

Monsters

Ne tévesszen meg senkit a cím, 12 fölött szülői felügyelet nélkül is ajánlott. Nem is tudom így hirtelen, hogy láttam-e valaha ennél szofisztikáltabb posztapó filmet. A maga kis visszafogottságával a Monstersnek sikerült elérnie, amit pl. a District 9-nak nem: el fogom tenni emlékbe. És jobban illik rá a "lassan hömpölygő szerelmes film" meghatározás, mint hogy road movie, pedig az is egyúttal.

Különben legalább annyi izgalom van benne, mintha a Discovery Channelt néznéd, ember is alig akad polipfölde kies vidékén.

Gareth Edwards első nagyjátékfilmje ez, valamint 15 ezer dollárból lenyomható volt, így az első hétvégén be is hozta az árát. Persze itt nem kellett Julia Roberts-eket kifizetni.

Csodák csodájára a színészek házastársak, de ezen a legkevésbé sem lepődünk meg.

Ami jó, az jó, ez a nagy tanulság.

Ezek pedig röviden.

Tron: Legacy (Tron: Örökség)

Direkt szertartásosan megnéztük az eredetit, így lett némi fogalmam a Tron-őrületről, láttam egyébként gyerekfejjel, csak szerintem a rohanó színes csíkokon kívül nem jegyeztem meg semmit. Míg az eredeti a digitalizáció eseménye körül forog, és materialisztikus, az új Tron elmegy a metafizika irányába, azaz megtörténik a megmagyarázhatatlan, nem mellékesen - durván - testek és formák szimfóniája az egész. Látvány- és hangzápor, érdemes volt 3D-ben nézni.

Splinter (Tüske)

Exkollégám ajánlása alapján; nem rossz teljesítmény egy horrorfilmtől. Ez A Benzinkutas Horror. Kicsit gusztustalan is az idegen lény transzformációja, így kellően fenn tudta tartani az érdeklődést. Egy estére teljesen OK.

Piranha 3D

Soha többet nem nézek Aja-filmet, legfeljebb csak muszájból. Egyszerűen nem érzem a stílusát, nem is tudom, hogy van-e egyáltalán neki, elvileg ez egy vicces film kell, hogy legyen, én nem röhögtem sehol. Viszont rengeteg benne a pucér csaj, az összeroncsolt test és a kínérzés, és tényleg abszolút nulla a történet. A piranhák jól néznek ki, viszont Jerry O’Connell színészként ég, mint a Reischtag. Lehet, hogy Aja azt gondolja, hogy egy paródiának nem kell sztori, well man, nekem meg ő nem kell.

Salt

Ez egy teljesen jó Angelina Jolie movie, erősen a 90-es évek deja vu-je. Végig kiszámítható, feszes, one-night stand film. Ötvenszer jobb, mint a Brangelina-kaland, a Mr. és Mrs., de a Wantedhoz nem ér fel sajnos.

The Green Hornet (Zöld Darázs)

Seth Rogent nagyon lehet szeretni a hétköznapiságot ünneppé varázsoló filmjei miatt, a Hornet is ezt a sort folytatja. Aki szerette a Kick-Ass-t, annak be fog jönni. Mókás, és közben nagyon csúnyán meghalnak benne az emberek, például lehet, hogy Seth-nek kellett volna rendeznie a Piranhát. Bruce Lee-t (fent) meg be kellett raknom, ő volt ugyanis eredetileg Kato az 1966-ban készült Batman- és Hornet-sorozatban.